Hellóka-bellóka, drágaszágok!
Bár nem érkezett túl sok visszajelzés a történetet illetően - valljuk be, ez a prológus siralmas - én úgy gondoltam, megosztom az első fejezetet veletek. Figyelem! Elég hússzú - húsz oldal! De szerintem szarkasztikus, izgalmas és érzelmes már az elejétől, adjatok a történetnek egy esélyt! :')
Szóval, itt van a drága Leo-m, aki igen érdekes múlttal rendelkezik, de a jelenje még kacifántosabb, a jövője pedig kifürkészhetetlen!
Hasonló stílussal rendelkezik a drágám, mint Matt, csak sokkal tökösebb, igazi keménylegény XD
Na de, elég belőlem!
Kellemes olvasást kívánok!
Puszi
Meglepő, mi mindent rejteget a király
K
|
eserves életem kétezerkettő december huszonnegyedikén vette kezdetét, egy utcavégi mocskos kocsma padlóján. Se nem higiénikus, se nem emlékezetes, igazából mindig azt kívántam, bárcsak kitettek volna a hóba megfagyni. De sajnos sem anyám, sem a tulaj nem gondolta jó ötletnek.
Édesanyám – vagy legalábbis az az asszony, aki a világra hozott – igen érdekes szakmát űzött, mégpedig ku…akarom mondani szabaderkölcsű, társaságbeli hölgy volt, hatalmas, férfiakból álló rajongótáborral. Azt nem tudom, mit tartottak benne vonzónak, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem emlékszem a kinézetére, ám régi…vendégei emlékeznek az én arcomra, így rögtön jönnek a ,,Te vagy a fia? Tiszta anyja!”. Na, nem mintha szándékosan összefutnék bármelyikkel, vagy egyáltalán megfordulnék olyan helyeken, ahol anyám kuncsaftjai szoktak – ilyenkor áldom az eget, hogy az arcmemóriám ugyanolyan hasznavehetetlen, mint anyámé volt egykor.
Olyannyira gyenge memóriával rendelkezett, hogy még az apám kinézetére sem emlékezett. Akárhányszor megkérdeztem, ki az a szerencsétlen, aki úgy döntött, anyámmal melegíti fel az ágyat, mindig az volt a válasz: ,,Nem emlékszem rá”. Minden gyerek vágya egy ilyen válasz. Azóta a nevét sikerült kinyomoznom, de erről majd később.
Négy éves voltam, mikor az anyám meghalt. A halálát megelőző négy évben pedig abban a kocsmában nevelkedtem, ahol meg is fogantam a női WC egyik fülkéjében. Mondom, tiszta kellemes egy ilyet végighallgatni négy évesen. Nos, mivel anyám rendszeres sportként űzte az ágytornát – természetesen mindig más partnert választva – AIDS-es lett. Alig egy év alatt végzett is vele, nekem pedig szülő híján ott kellett lennem vele és végignézni, ahogy haldoklik. Mindig köcsögnek éreztem magam, amiért sosem sajnáltam – sem akkor, sem most –, de mindig sikerült lenyelnem a torkomban növekvő gombócot. Egyszerűen sosem volt annyira része az életemnek, hogy hiányozzon. Ha pontosan szeretnék fogalmazni, akkor azt mondom, utáltam azt a nőt. Sőt, a mai napig utálom.
